Miért is jöttünk Rómába?
(A Hétbazilika zarándoklat eredete a hagyomány szerint 313-ba, Nagy Konstantin türelmi rendeletének megjelenési, illetve a Lateráni bazilika felszentelésének idejébe nyúlik vissza. Erről számos emlékirat és zarándoklatról szóló tudósítás számol be. Később azonban ez a zarándoklat feledésbe merült, egészen a 16. század közepéig, amikor is, Róma második apostola, Néri Szent Fülöp újra felelevenítette.)
A Hétbazilika zarándoklat imái:

– öt (5) Pater noster, Ave Maria és Gloria Patri,
– egy (1) Pater noster, Ave Maria és Gloria Patri a Szentatya szándékára,
– egy rövid ima a Boldogságos Szűz Máriához,
– egy rövid ima a bazilika védőszentjéhez.
A zarándokok azonban természetesen ennél sokkal többet imádkoznak, hiszen céljuk nem a turistáskodás, hanem a lelki épülés. A városnézés sem tartozik a zarándoklat céljához.
Az egyes bazilikák között elégséges idő áll rendelkezésre az elmélkedéshez és az imádkozáshoz. Bevált gyakorlat az úton teljes rózsafüzér, és a keresztút elimádkozása. Az örvendetes rózsafüzért a Szent Pétertől a Szent Pálig, a fájdalmasat Szent Páltól Szent Sebestyénig, a keresztutat Szent Sebestyén után a katakombák fölötti dombon (ahol megtalálhatók a stációk), a dicsőséges rózsafüzért pedig a keresztút után a Lateránig, vagy a Szent Kereszt és a Szent Lőrinc bazilika közötti úton.
Kezdjük ezzel római utunkat:
Induljunk a reggeli mise helyéről a Szent Péter bazilikáig,
ezen az úton
első elmélkedésünk :
"Urunknak az apostolaival megtett útjáról az Utolsó Vacsora helyszínétől az Olajfák hegyére, valamint a körülmetélésekor elszenvedett első vérontásáról.
Könyörgünk a torkosság bűne ellen a mértékletesség erényéért és az istenfélelem ajándékáért."
FOLYTATJUK
Megjegyzés küldése
Istennek legyen hála, hogy ide találtál kedves Zarándok. Az "Írj megjegyzést" ablakot használva hozzá tudsz szólni, amit nagyon szépen köszönünk! A "Közzététel" előtt kiválaszthatod, hogy milyen módon, pl. google profil, WordPress stb. De üzenetedet virtualis.zarandoklat@gmail -ra is elküldheted, és mi felrakjuk.