• RÓMA

    ÖRÖK VÁROS

    Roma aeterna est. (Urbs aeterna.) Róma örök. (Az örök város.)

  • VIA APPIA

    VIA APPIA

    Ez az út kötötte össze Rómát a görög- és a keleti világgal, melynek egyes szakaszai a mai napig alkalmasak a közlekedésre .

  • MÓZES

    MÓZES

    A San Pietro in Vincoli - "Szent Péter Láncokban" templomban Rómában. Itt őrzik ugyanis Szent Péter láncait, mellyel jeruzsálemi bebörtönzése idején tartották fogva az apostolt.

  • Santa Maria Maggiore bazilika

    Santa Maria Maggiore bazilika

    A legenda szerint Szűz Mária a nyár közepén hóeséssel jelölte meg az Esquilinus-domb azon részét, ahová azt akarta, hogy a rómaiak felépítsék a bazilikát.

  • Szent Péter tér

    Szent Péter téren a kereszténység első temploma

    A Szent Péter-bazilika a világ legnagyobb keresztény temploma. Ezen a helyen már a korai keresztények is Szent Péter sírját tisztelték, és innen került elő a görög nyelvű felirat is: „Péter itt van”.

  • SZENT LÉPCSŐ

    Szent lépcső vezet a SZENTEK SZENTJÉBE

    A hagyomány szerint ezen a 28 lépcsőn ment fel Jézus Pilátushoz, mielőtt elítélte volna a nép.

1. A a hit útjának felfedezése

Lelki zarándoklatunk során, PADOVA - ASSISI - ROTONDÓ után megérkeztünk RÓMÁBA A Hit évében vagyunk, XVI. Benedek a Porta fidei - a hit kapuja - kezdetű apostoli levelében így fogalmaz: „újra föl kell...

Tovább olvasom

2. Piotól - Péter apostolig

Szent Péter apostol székfoglalása – Február 22. 1Pét 5,1-4; Mt 16,13-19  „Akik közületek elöljárók, azokat mint magam is elöljáró és Krisztus szenvedésének tanúja, s egyszer majd nyilvánvalóvá váló dicsőségének is részese,...

Tovább olvasom

3. Rómában a Hétbazilika zarándoklaton

Miért is jöttünk Rómába? Ha célunk ezzel hálát adni Istennek az Ő terveiért, akkor a hálaadásra Rómában remek lehetőséget nyújt a Hétbazilika zarándoklat. (A Hétbazilika zarándoklat eredete a hagyomány szerint 313-ba,...

Tovább olvasom

4. Szent Péter bazilika

A "Hétbazilika" zarándoklat első állomása a Szent Péter bazilika. Szemben a pápai oltár A szentségi kápolnába, - a bazilika lelkébe - vagyis abba az oldalsó kápolnába, melyben a Legméltóságosabb Oltáriszentséget őrzik,...

Tovább olvasom

5. A Szent Péter bazilika és a Szent Pál bazilika között

Térképünkön a kék vonal jelzi, hogy a Szent Péter térről (A) indultnk és a Porta Portese-ig (B) tart utunk. Róma forgalom térképe a nevezetességek fotóival A Szent Péter bazilikából zarándokolunk tovább a Szent...

Tovább olvasom

6. A falakon kívüli Szent Pál bazilika

A Hétbazilka zarándoklat leghosszabb szakaszát (7 km) lassan megtettük, de  pár érdeklődésre számot tartó helyen megállunk, a csodálatos látvány megpillantása előtt. A Piazza Maria in Trastevere téren haladunk át, itt láthatjuk Santa...

Tovább olvasom

7. Szent Sebestyén vértanú példája nyomán

Szent Páltól (a térképen B pont) nagyon könnyű eljutni a következő állomásig,  Szent Sebestyén bazilikáig. (C pont) Bár a mintegy 4 kilométer hosszú út tereken, dombokon, forgalmas utakon vezet át, neve...

Tovább olvasom

8. Csak az tud reményből élni, aki a halálban is megtalálja azt

Mindenszentek   A remény helyei: a római katakombák Részlet Joseph Ratzinger A remény forrásai (1997) című művéből A sírok utcáján a múlt országába hatoltunk be. Így jellemezte tudományának útját a múlt században...

Tovább olvasom